Napelem

Sokakat foglalkoztat a napelem, az újgenerációs ökoszemléletű alternatív áramnyerési megoldás, és az utóbbi években tapasztalt árcsökkenésének köszönhetően mind többen választják otthonuk áramellátási forrásának a napelemet.

A szakemberek által felszerelt napelemes rendszer alkalmas egy háztartás teljes áramellátására! Ár-érték arányát vizsgálva a napelem-technika soha nem kínált olyan kedvező lehetőséget, mint napjainkban.

Nem érdemes további éveket várni a telepítéssel, a befektetés 5-8 év alatt megtérül, és utána 25-30 éven keresztül csendesen teszi a dolgát és termeli az ingyen energiát.

A napelem nem tartalmaz mozgó alkatrészeket, karbantartási igénye minimális.

Mindezek alapján akár kijelenthető, hogy egy napelemes rendszer akár 30 évig is biztosíthatja a villamos energiát az Ön épületében. Ha kiszámoljuk, hogy mennyi áramot termelünk 30 év alatt (és mennyit nem veszünk meg ezáltal az áramszolgáltatótól), hozzászámoljuk az elmúlt 10 év átlagos áramár emelkedését is (ami minden előrejelzés szerint a jövőben is nőni fog), megfigyelhető, hogy Magyarországon 5-8 év körül becsülhető a megtérülés támogatás nélkül, ami egy középtávú befektetésnek minősül.

A Forestall Kft. - lakásfelújítási profilján felül - napelem telepítést is vállal, teljeskörű szolgáltatást nyújt a felméréstől kezdve a szükséges engedélyek beszerzésén át a kivitelezésig bezárólag. A napelem telepítést a legújabb technikáknak megfelelően újgenerációs termékekkel végezzük. A Magyar Napelem Szövetség oktatásán végzett szakembereink minőségi munkájára garanciát vállalunk!

A napelem ára

Az elmúlt években a napelem ára a felére csökkent.

2009-től kezdve a Távol-Keleten számos napelem gyártósort hoztak létre, melyek napelem-piacra gyakorolt hatása rendkívül kedvező, hiszen elképesztő mennyiségben készülnek ott a napelem-technika alapját képező szilícium lapok. Az ázsiai piac erősődésével a világpiacon is megsokszorozódott a gyártók száma, ezáltal a nyugat-európai gyártók is árcsökkentésre kényszerültek versenyképességük megőrzése érdekében.

Minden befektetett forint megtérül, SŐT!

Az árcsökkenés mellett további pozitív jelenség is befolyásolja a piacot: a napelemek teljesítménye és megbízhatósága határozottan és folyamatosan emelkedik.

Vagyis a napelem megtérülésének ideje folyamatosan csökken, ezáltal még vonzóbbá téve a természetes napenergia térnyerését.

A napelem árát önmagában vizsgálni nem érdemes, megtérülését szembeállítva a költségekkel, egyértelműen a megéri kategóriába sorolható.

Pályázatok

Otthon melege program 2016

A megújuló energiafelhasználás is a támogatott tevékenységek közé sorolt, az otthon melege program 2016-ban:

• megújuló energiafelhasználás kialakítása (napelemes rendszerek, napkollektoros rendszerek, biomassza kazánrendszerek kiépítése).

Keretösszeg: bruttó 5 milliárd Ft

Támogatás intenzitása: 40-55 % vissza nem térítendő támogatás

A támogatási összeg: bruttó 1,2-2,5 millió forint

A támogatás mértéke az otthon melege program 2016-ban: a szükséges energetikai tanúsítványból kiderül hány kg CO2 megtakarítást jelent az átalakítás, és CO2 kilogrammonként 900 Ft a támogatás.

Az elbírálásnál a legnagyobb CO2 megtakarítást elérő pályázók részesülnek előnyben.

Cca. 2000 db nyertes pályázatra lehet számítani országosan, régiónként párszázra.

Az otthon melege program 2016-ban a családi házaknak az alábbi paramétereknek kell megfelelniük:

• kizárólag a hagyományos technológiával (vályog, kő, tégla) 1996 előtt épült és december 31-ig kiadott építési engedéllyel rendelkező családi házakra lehet pályázni
• egy lakásos, legfeljebb 135 m2 fűtött alapterületű ingatlan
• a pályázatot benyújtó magánszemély tulajdonában álló és a pályázat benyújtását megelőzően használatban lévő (lakott) ingatlan, mely' közüzemi számlákkal igazolandó

A támogatási kérelem leadásának módja:

• pályázati portálon keresztül, csak elektronikus úton nyújtható be
• ügyfélkapus regisztráció szükséges
• beadás - 2016. augusztus 15-től a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig

Egyéb feltételek:

• pályázónak köztartozás-mentes adózónak kell lennie
• a pályázat utófinanszírozott, előre ki kell fizetni a teljes vételárat
• energetikai vizsgálat előzetesen szükséges (kb 20-30 000 Ft)
• a munkát elvégző alvállalkozóval szerződés megkötése szükséges
• az áramszolgáltatói engedélyezés ára bruttó 50 000 Ft, amely díj előlegként számítandó megvalósulás esetén

A napelem megtérülési ideje

A napelemek csúcsminőségű, időjárásálló anyagokból készülnek, mint pl. alumínium, edzett üveg, UV-álló solar kábel, stb. Nem tartalmaznak kopó, forgó alkatrészeket, vagyis sosem mennek tönkre. Természetesen a solar üveg fényáteresztő-, illetve a félvezető szilícium „átalakító” képessége változhat az évek során.

A napelem a szélsőséges időjárást jól tűri, magas hőfoknak és a jégesőnek is ellenáll. A napelemek élettartamát a gyártók - márkától és minőségtől függően - 20-25 évig garantálják. A teljes rendszer viszont több egyéb összetevőből is áll, például az inverterből, melynek élettartama 10-15 év, tehát a rendszer élettartama alatt várhatóan legalább egyszer cserére szorulhat.

A napelemgyártók a garancia tekintetében még egy adatot megadnak, mivel a benne lévő félvezető vezetőképessége fárad. Ez a teljesítmény garancia, mely' arra vonatkozik, hogy a napelem mennyi ideig képes megfelelő teljesítményt leadni. A legtöbb napelemgyártó szerint, a napelem-panelek 10 évig az eredeti teljesítményük 90 %-átbiztosítják, míg 25 évig a teljesítmény 80 %-ára képesek. A gyártói adatokon kívül meg kell vizsgálni azonban a gyakorlati tapasztalatokat, melyekből - a napelem-technika hazai fejlődésének újdonsága okán - ekkora időintervallum egyelőre kis mértékben áll rendelkezésre.

Külföldi tapasztalatokra azonban már stabilan építhetünk: Németországban az 1990-es évek elején indított program során telepített napelem-rendszerek közül 102-t vizsgáltak meg és igen jó eredményeket tapasztaltak.

A napelemek a mai napig működőképesek. Ez különösen a 26 éve használt gyártástechnológia (pl. laminálás, ragasztó, lamináló anyag) tekintetében figyelemreméltó, hiszen messze alulmúlta a ma használt anyagokat. Mindennek ellenére sem elszíneződés, sem hólyagosodás nem volt tapasztalható a napelemeken.

Sőt! A napelemek többsége ma is 90-95%-os teljesítményt produkál a gyártók által vállalt 25 évig 80%-os teljesítménnyel szemben. Vagyis bebizonyosodott, hogy a napelem-gyártók óvatos becslésekkel élnek, a valós működés jóval túlszárnyalja az elvárásokat. A további vizsgálatok megállapították, hogy még minimum 5, de akár 10 évnyi működés is várható a legtöbb akkoriban telepített napelemtől. Sok rendszernél az invertert egyszer cserélték, de egyes napelemgyártók inverterei a 20-24 éves távlat ellenére mind a mai napig megfelelően működnek.

A ma is működő napelem-rendszereket természetesen senki sem szándékozik cserélni, hiszen sokszorosan megtermelték a bekerülési árukat, foglalkozni nem kell velük, vagyis további költséget – az inverter működésbeli gyengeségéig – nem jelentenek, gyakorlatilag a tervezett időt meghaladóan ingyen termelik az áramot. Mi több, egy szimpla inverter cserével – még ha csak 80-90%-on termelve is – újabb éveket nyerhetnek. A mai nagyobb, jó minőségű alapanyagokat felhasználó napelemgyártók moduljai, az elmúlt húsz év tapasztalatait hasznosítva, lényegesen jobb laminálási anyagokkal várhatóan felül is múlják majd a 90-es évek napelemeit.

Mindezek alapján akár kijelenthető, hogy egy napelemes rendszer akár 30 évig is biztosíthatja a villamos energiát az Ön épületében. Ha kiszámoljuk, hogy mennyi áramot termelünk 25 év alatt (és mennyit nem veszünk meg ezáltal az áramszolgáltatótól), hozzászámoljuk az elmúlt 10 év átlagos áramár emelkedését is (ami minden előrejelzés szerint a jövőben is növekedni fog), megfigyelhető, hogy Magyarországon 5-9 év körül becsülhető a napelem-technika megtérülése támogatás nélkül, ami egy középtávú befektetésnek minősül.

Vagyis bizton állítjuk, hogy nem csupán környezetbarát és gazdaságos a napelemek használata, de hasznát több generáció is élvezheti.

Több ország a hosszútávú energiastratégia egyik alapvető elemeként tekint a napelemekre. Ezért alkalmaznak támogatási, fix átvételi és napelemes banki finanszírozási megoldásokat, kölcsönöket. Magyarországon évi 2000 órás napsütést kihasználva bőven van létjogosultsága a napelem-rendszerek használatának. (Németországban hatalmas számban alkalmaznak napelemeket, pedig a napsütéses órák száma jócskán alulmúlja a hazai viszonyokat.)

Napjainkban még mindig kerékkötő közvélemény tájékozatlansága a napenergia felhasználásának költségei tekintetében. Az elemzések általában magasabb árat mutatnak a reálisnál, mivel nem veszik figyelembe a legújabb napelem-technológiai fejlesztéseket és a napelemes rendszerek árcsökkenését.

A napelemek működése

A napelem egy olyan eszköz, amely a nap sugárzását elektromos árammá alakítja át a fényelektromos jelenség segítségével. A napelem teljesítménye függ annak típusától, méretétől, a sugárzás intenzitásától és a sugárzott fény hullámhosszától, valamint annak beesési szögétől.

Cégünk a 10 év teljes körű garancián felül napelemeinkre 25 év teljesítménygaranciát biztosít, továbbá plusz szolgáltatásként vállaljuk az évenkénti karbantartást, illetve az esetleges hibaelhárítást, hogy a napelem-rendszer évtizedeken át megbízhatóan szolgálja az Ön kényelmét.

Napelem rendszer árak - avagy mennyi az annyi?

FIGYELEM!

A gyenge minőségű, legolcsóbb kategóriájú napelemek telepítését, karbantartását cégünk nem vállalja!

Nem foglalkozunk gyenge minőségű napelemekkel és nem spóroljuk ki az anyagot a járulékos alkatrészekből sem, így az áraink is ehhez igazodnak! Prémium minőséget kínálunk középkategóriás áron! Kizárólag mérnök által megtervezett minden előírásnak és szabványnak megfelelő komplett napelem-rendszereket építünk.

Miből áll egy komplett rendszer?

• mérnöki tervből
• kiváló minőségű napelemekből
• áramszolgáltató által elfogadott minőségi inverterből
• tőcsavaros rögzítésből
• kettős szigetelésű szolárkábelből

Amit szintén cégünk vállal:

• engedélyeztetést az áramszolgáltató felé és minden papírmunkát
• a kivitelezés minden költségét
• napelemeinkre 25 év gyártói garanciát vállalunk

Ajánlatunk az utolsó csavar elemig mindent magába foglal, melyen felül nincs plusz költség és utánjárás.


-

Offcanvas Menu